A nyertes csókja

Szerző: Marie Rutkoski
Eredeti cím: The Winner's Kiss
Sorozat: A nyertes trilógia 3.
Oldalszám: 512
Kiadó: Könyvmolyképző

Háborúban és szerelemben nincsenek játékszabályok.
Kestrel a tundra felé tart egy rabszállító kocsin, és kevés a valószínűsége, hogy a munkatábort élve megússza. Abban bízhat csak, hogy kódolt üzenete eljut Arinhoz, és hogy a fiú megérti az üzenet tartalmát. A múlttal birkózó Arin és keleti szövetségesei közben behajóznak Herranba, számolva egy esetleges támadás lehetőségével. Kestrel üzenete és a háború nagyjából egy időben érkeznek a városba: megkezdődik a versenyfutás az idővel, az elemekkel, az emlékekkel és az ellenséggel. A küzdelem minden fronton reménytelennek tűnik.
Ha belátod, hogy vak voltál… van-e megbocsátás?

Értékelésem

"-Muszáj volt a tigrist is elhoznod?
-Nem adtam neki enni egészen idáig, miattad – mondta Roshar. – Nem akarod megölelgetni üdvözlésképpen? Hiszen olyan messziről jött el hozzád! Az a legkevesebb, hogy felajánlod neki az egyik karodat vacsorára. Vagy ez túl sok? A kézfejed? Na, csak az ujjadat… Arin, hová lett a vendégszeretet?"

 
Messze ez a kötet tetszett a legjobban a három közül. Mivel az első két részről nem írtam értékelést, így írok pár sort az egész sorozatról átfogóan. Összességében azt mondhatom, hogy nagyon jó, de a történet lassan indul be. Az első kötetben még épp csak kialakulnak a dolgok, főleg a legeleje unalmas egy kicsit. Még a második részt sem találtam annyira izgalmasnak, de már határozottan pörgősebbre sikeredett, mint az első. A harmadik viszont kifejezetten jó lett, ez sokat dobott a sorozat értékelésén, vagy talán csak épp jó időben kapott el a könyv. Tehát az egész sorozatot ajánlom mindenkinek, aki szereti a low-fantasyt, de készüljön fel egy lassú folyamatra.

Tehát akkor a harmadik részről: mivel az első kettő nem volt annyira jó, mint vártam, ezért sokáig halogattam ennek az elolvasását. Szerencsére kár volt, mert egészen feldobott, ritkán találkozni ilyen javuló tendenciával, a romlás sokkal inkább jellemző. Mintha a karakterek is ugrásszerűen jobbnak lennének, mindenki megtalálta a maga helyét így a végére. Roshar elképesztő humorral vidítja fel az egyébként komor eseményeket, illetve kicsit ki is szakítja az olvasót a nagy háborúskodásból. Arin is kezdi felvállalni vezetői szerepét, bár nekem ez egy kicsit éles váltásnak tűnik. Kestrel maradt olyan, amilyen volt, csak némi lázadás és tűz csepegett belé, amitől rögtön sokkal szimpatikusabb karakter lett. Taktikázása egyébként nagyon emlékeztetett Jennifer A. Nielsen Hatalom trilógiájára, bár kevesebb rejtélyeskedéssel és humorral. Tetszett benne a drogos vonal is, nem a legszokványosabb megközelítése a munkatáboroknak.

Ez a befejező rész igazából a lázadás végkifejlete, gyakorlatilag csak a háborúról szól, viszont az érdekesen, izgalmasan és meglehetősen jól van megírva. Óriási fordulatok, csavarok vannak ebben a részben, különösen a legvégén. Nagyon tetszett a befejezés, és végre tényleg azt tudom mondani, hogy meglepődtem, nem számítottam rá. Romantikus szempontból is jó volt végre kibogozott szálakat olvasni, igazán itt volt már az ideje, hogy ne csak mindig az egymás háta mögötti kavarásról szóljon minden.

Újra fogom olvasni később a sorozatot, már csak azért is, mert ez az ugrásszerű javulás a végére kicsit gyanús nekem, lehet hogy csak én álltam rosszul az első két részhez, ezért okozhattak némi csalódást.

A borítók szerintem gyönyörűek, tetszik hogy elég hasonlóak, szeretem ha a polcomon is látszik hogy összetartoznak. 


"– Nem hozhatod el a tigrist a díszvacsorára!
– A kis Arinnak nagyon hiányoztam. Nem válok meg tőle.
– Nem szándékozol megváltoztatni a nevét?
– Nem.
– És ha szépen kérlek?
– Semmi esély rá.
– Roshar, a tigris felnőtt.
– És milyen édes nagyfiú lett belőle!
– Nem hozhatod el egy vacsorára, ahol több száz ember gyűlik össze.
– Jól viselkedik majd. A jelleme és a modora egy hercegé.
– Ó, mint a tiéd?
– Nem tetszik nekem ez a hang." 

A képek forrása a pinterest táblám: https://www.pinterest.com/afresli/blog/