Az utolsó tánc Havannában

Szerző: Rosanna Ley
Eredeti cím: Last Dance in Havana
Oldalszám: 416
Kiadó: I.P.C.

Kuba, 1958
Elisa még csak tizenhat éves, amikor találkozik Duardóval, és attól a pillanattól fogva, amikor először rumbáznak Havanna belvárosában, tudja, hogy a fiú élete nagy szerelme. Duardo azonban forradalmár, aki eltökéli, hogy harcol Fidel Castro oldalán, Elisa pedig kénytelen elhagyni a hazáját, és újraépíteni az életét a távoli Angliában. De hogyan fékezhetné meg a tüzes Havanna iránti vágyódását, amikor a rumba ritmusa még mindig hívogatja?
Anglia, 2012
Grace-nek problémás a kapcsolata az édesapjával, mivel őt okolja imádott édesanyja korai haláláért. Pedig idén minden eddiginél nagyobb szüksége volna egy vállra, amelyen kisírhatja magát, mivel szerelemre lobbant egy tiltott férfi iránt. Theo kubai születésű bűvész, de Grace problémáit még ő sem tudja eltüntetni. Vajon a Theo iránt érzett szenvedélye elég lesz Grace-nek ahhoz hogy kockára tegye eddigi boldogságát?

Értékelés

Elisa

A könyv Elisa történetével kezdődik, de csupán egy rövid fejezetet olvashatunk róla, utána kicsit hosszabban Grace következik. A könyvet ezek a szemszögváltások jellemzik, plusz rengeteg az időbeli ugrálás is. Ebből adódóan egy-egy cselekményszál eseményei meglehetősen lassan haladnak előre, mert sok a múltbéli visszatekintés is, több generáció életéről olvashatunk egyszerre. Ez eleinte kicsit zavaró, de úgy a könyv felére már eleget tudunk ahhoz, hogy valamiféle egységként összeálljon.

 Nagyon szurkoltam ennek a könyvnek, mert még nem olvastam semmit a szerzőtől, de meg akartam szeretni. Bíztam benne, hogy nem járok úgy, mint Marina Fiorato esetében, akinél sajnos sikerült elsőre az egyik legrosszabb könyvét kifognom, legalábbis állítólag, mert azóta se tudtam rávenni magam arra, hogy mást is olvassak tőle. Sajnos úgy érzem, most sem sikerült a legjobbat kifogni. Nagyjából a felénél tartottam, mikor elolvastam néhány értékelést, amikből azt szűrtem le, hogy ez nem is nagyon lesz jobb. Nem is lenne nagy baj a könyvvel önmagában, csakhogy az ember nem azt kapja, amit várt. Fülszöveg és író alapján egy izgalmas történetre számítottam Kubában, tele gyönyörű leírásokkal és számos olyan résszel, amely kicsit jobban megismerteti az ottani világot. Ehhez képest kaptunk egy generációkon átívelő drámázást, ami bár sokszor Kubában játszódik, sajnos nem sokat tudtunk meg róla, egyáltalán nem jött át a hely hangulata sem. Egyedül a mariposa virág kerül többször is említésre, illetve a régi amerikai autók, amiket olyan nagyon szeretnek arrafelé.

Mariposa

A történet két konfliktus köré fonódik: Grace beleszeret a férje legjobb barátjába, és utálja alkoholista apját, Elisa pedig már 40 éve sóvárog halott fiatalkori szerelme után. Drámai, eltúlzott titkolózások teszik szappanopera hangulatúvá az eseményeket, például Duardó, Elisa szerelme miért nem lehetett együtt a lánnyal, Grace miért hibáztatja az apját az anyja halála miatt és így tovább. A szereplőkkel nincs nagy baj, bár a négy férfi szereplőből három is egyformán gyerekesen viselkedik, mitha hisztis, követelőző kamaszok lennének. Egy-két fejezetet olvashatunk Rosalyn, Duardó anyjának múltjáról is, bár ez szerintem csak azt a célt szolgálta, hogy elvegye az élét a karakter borzalmas viselkedésének, egyúttal igazolja, hogy miért tette amit tett. Nos ez nálam nem jött be, főleg mivel a könyv végén mondja is, hogy "lassan ismerte fel Elisa értékeit". Márpedig 40-50 éven keresztül ármánykodni egy ártatlan ellen bőven túlmutat azon hogy lassú.

Ami tényleg zavaró volt, az a szereplők kora. Viselkedésük, kommunikációjuk, reakciójuk alapján is az összes szereplő jó húsz évvel fiatalabbnak hat, mint amennyik elvileg valójában. Teljesen meg is feledkeztem erről állandóan, csak az írói figyelmeztetések amelyek sokszor taglalták hogy egyébként már milyen idősek, emlékeztetett erre a tényre. 

A végkifejlethez érve mindkét szálon hirtelen olyan "megoldás" születik a problémákra, hogy sikerüljön a történetből happy end-et kihozni, de sajnos valahogy nem érzem igazinak.

A borító egyébként gyönyörű: színes, megteremti a hangulatot, ettől viszont csak még szomorúbb, hogy pont amilyen élénk, élettel teli országról van szó, épp annyira tűnt szürkének a könyv belül.

Fogok még olvasni a szerzőtől, de sokkal kisebb lelkesedéssel. Nagyon remélem, hogy ez csak egy véletlen rosszul sikerült kötet volt.

A képek a pinterest táblámról származnak: https://www.pinterest.com/afresli/blog/