A szamarkandi amulett

Szerző: Jonathan Stroud
Sorozat: Bartimaeus 1.
Eredeti cím: The Amulet of Samarkand
Oldalszám: 470
Kiadó: Animus

A tizenegy éves varázslóinas, Nathaniel életében minden megy a maga útján, mígnem egy gazdája által adott fogadáson fel nem tűnik Simon Lovelace. Ez a nagyhatalmú varázsló a nagy nyilvánosság előtt megszégyeníti őt, mire Nathaniel elhatározza, hogy olyan varázslatokat is elsajátít, melyeknek gyakorlása messze nem ajánlatos az ő korában. A bosszú érzésétől hajtva idézi meg az ötezer éves dzsinnt, Bartimaeust, hogy segítségére legyen terve végrehajtásában. Ám megidézni egy szellemet, majd hatalom alatt is tartani egyáltalán nem ugyanaz… S amikor Nathaniel megparancsolja a kötelékétől minden áron szabadulni akaró dzsinnek, hogy lopja el Lovelace legféltettebb kincsét, a szamarkandi amulettet, a fiú a varázslók között dúló hatalmi harc kellős közepén találja magát, oldalán a csavaroseszű és kissé pimasz szellemmel.

"Egy kicsiny, szemrevaló galamb leszállt az eresz tőlem jobbra eső részére, és érdeklődően félrebiccentett fejjel nézegetni kezdett engem. Éltem a gyanúperrel, hogy tojó. Fölényesnek és visszautasítónak szánt purrogást hallattam, és elfordultam. A galamb erre kacéran ugrott egyet felém."

Értékelésem

"A mágus lelkiismeretes munkát végzett felelős beosztásában, és számos jelentős eredmény fűződik a nevéhez, azonban ezek közül a cikk – bizonyára hely hiányában – egyet sem említett."

Csak erős külső nyomás hatására olvastam el ezt a könyvet, de szerencsére sokkal jobb, mint vártam. Ez leginkább annak köszönhető, hogy elképesztően vicces. A történetet két szemszögből olvashatjuk: Nathaniel, a varázslóinas szemszögéből, illetve az általa megidézett dzsinn, Bartimaeuséból. Hozzá kell tenni, hogy a dzsinn folyton kiszól a szövegből az olvasónak lábjegyzet formájában. Teszi ezt néha olyan nagyon sokszor és hosszasan, hogy van, hogy a lábjegyzet hosszabb egy oldalon mint maga a főszöveg. Ez először kicsit furcsának hatott, de éppen ezek a kiszólások voltak a legviccesebbek, így hamar már ezeket vártam a leginkább.

"– Nem kéne egy zsebkendő, ó uram és parancsolóm?
Nyögve felemelte a karját, kabátujjával megtörölte az orrát, és szipogott egyet.
– Történt valami?
– Igen, de a bal orrlyukad alatt még maradt egy kicsi.
– Az útról beszélek."

Bartimaeusról tudni kell, meg úgy általában a dzsinnekről és démonokról, hogy egyáltalán nem örülnek annak, ha ugráltatják őket. Márpedig ha valaki megidézi őket, akkor engedelmeskedniük kell, hacsak nem tudnak kitörni ebből valahogy. Bartimaeus elszabadul, de Nathaniel mégis sakkban tartja, így a dzsinn egyszerre lesz ellensége és társa a fiúnak. Általában vicces, gonoszkodó megjegyzések közepette hajtja végre a feladatait, de azért mégis segít.

"– Rémes, mikor az embernek nem ugrik be valami, ami pedig ott van a nyelve hegyén – jegyeztem meg. – Nincs igazam? Az ember töri a fejét, de sokszor hiába, mert egy idegesítő alak belebeszél, megzavarja az embert a locsogásával, nem lehet koncentrálni tőle."

Nathaniel egészen fiatalon kerül mesteréhez, ahogy az ebben a világban szokás. Kicsi gyerekeket a szüleik eladnak tanoncnak, akikből varázsló lesz, már itt előjön az éles ellentét a varázslók és az átlagemberek között. Természetesen a varázslóké a hatalom, de persze akadnak bőven, akiknek ez nem tetszik. Nathaniel mestere nem egy fantasztikus alak, később kiderül hogy még csak nem is valami nagy mágus. Észre sem veszi, hogy a fiú évekkel meghaladja a korát. Nem is kerül sok időbe, míg elképesztő varázslatokat hajt végre, ezzel sodorja bajba magát. Egyébként a fiú nagyon szerethető karakter, annak ellenére, hogy néha kicsit hisztis és beképzelt, és számtalan hibát is elkövet. De éppen ettől lesz a történet hihető. Mint ahogy a fülszövegben olvashatjuk, Nathaniel 11 éves a cselekmény java részében, úgy érzem, nagyjából ennyi idős korosztálynak is szól ez a könyv elsősorban.

"A vakond szorgalmasan ásott lefelé, jó mélyre, a fal alapjai alá. Nem szólalt meg semmilyen mágikus riasztó, pedig ötször is kavicsba ütközött a fejem.*
*Öt kavicsba ütköztem bele, nem ötször ugyanabba a kavicsba. Csak mondom. Az emberek néha borzasztóan nehéz felfogásúak."

Az író egy nagyon különleges és szokatlan világot fest le, a cselekmény pedig rendkívül izgalmas és nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire humoros is. Bátran ajánlom gyerekeknek, fiataloknak és időseknek is, biztos hogy én is el fogom olvasni a sorozat további köteteit is.

* A mágusok rémes stílusának megfelelően kivétel nélkül minden autó nagy volt, fekete és fényes. Még a legkisebb is azt a benyomást keltette, hogy ha megnő, halottaskocsi akar lenni.

Külföldi borítók: