Rókatündér

Szerző: Eszes Rita
Oldalszám: 290
Kiadó: Könyvmolyképző

Ha igazán szereted, elengeded?

Midori nem hétköznapi lány – persze, minden tizennyolc éves így érzi. Ám ő az erdőben nevelkedett a kétszáz éves nagyanyóval, aki rókává tud változni. Midori is kicune, de még csak próbálgatja a képességeit.
Egy nap meglátja a vonzó és különleges Akirát. A fiú mesél magáról a rókának, de sejtelme sincs, hogy az érti minden szavát.
Csakhogy nagyanyó nem nézi jó szemmel Midori és Akira barátságát, ezért Oszakába küldi a lányt, hogy belekóstoljon a városi kamaszok életébe – és eltávolodjon Akirától.
Midori egy csapat külföldi cserediákkal együtt kipróbálja a japán középiskolások mindennapjait. Szert tesz két új barátra: a szívtipró Tristanra, és a lázadó Reire, akik ki nem állhatják egymást.
Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?
Hogy érzi magát egy félénk rókatündér a gimnáziumban?
És mi történik, ha Akira egyszer csak felbukkan Oszakában?

Értékelésem

 

Tetszett a könyv, nagy várakozásokkal álltam neki, viszont azt sajnos nem sikerült megugrania. Az alaptörténet nagyon jó volt, de a kivitelezéssel akadtak problémák, még akkor is, ha nagyvonalúan felülemelkedek azon a roppant bántó tényen, hogy kicuneként szerepel a szó. Borzalmasan bántotta a szememet, nem igazán értem, miért nem lehetett kitsune formában írni, ahogy azt megszoktuk.

 Itt tennék egy kis kitérőt arról, hogy mi is az a kitsune:
 "A kitsune mondák kialakulásában legfőbb szerepet az játszik, hogy az ősi Japánban a rókák az emberek közelében éltek. Elsődleges tulajdonságukként az emberré változást szokták megemlíteni.
Minél több farka van, annál bölcsebb, öregebb és hatalmasabb egy kitsune. A legidősebb és legkiválóbb rókák a kilenc farkúak, társaik közt is a legmegbecsültebb egyedek. Néhány népmese azt mondja, hogy egy róka csak akkor tud további farkakat növeszteni, miután élt 1000 évet. Az egy, öt, hét, és kilenc farok a leggyakoribb a történetekben. Állítólag mikor egy rókának kinő a kilencedik farka, fehérré vagy arany színűvé válik a bundája. Bizonyos esetekben a kitsunének emberré változásának ideje alatt is megmarad a farka. A történetek igen intelligens és bölcs lényekként ábrázolják őket, ami koruk előrehaladtával csak gyarapodik.
Sok történet ravaszdi alakként mutatja be a kitsunét, aki alakváltó képességével rászedi az embereket. Máshol azonban úgy festik le, mint hűséges őrzőt, barátot, szeretőt vagy éppen feleséget. Számtalan legendában a kitsune megszállja egy nő testét vagy átváltozik azzá. Ilyen formában meghódít egy férfit, bűbájt bocsátva rá, és megtréfálja azt. Ám ha ekkor a mit sem sejtő ember feleségül veszi a rókát, szerető asszonyként fog viselkedni az, egészen addig, amíg ki nem derül valódi kiléte^. Egyes történetekben a kitsunéknak még nagyobb erőt tulajdonítanak, képesek meghajlítani a tér-időt, az embereket az őrületbe kergetik és különleges alakokat tudnak felvenni, mint például egy hihetetlenül magas fa vagy egy második hold az égen. Képességeik közé tartozik még, hogy farkukkal tüzet vagy villámot tudnak gerjeszteni (kicunebi) vagy képesek megjelenni az álmokban, repülni, láthatatlanná válni vagy esetleg különböző illúziókat létrehozni."

A történet elején rögtön ott tartunk, hogy Midorit elküldik cserediáknak, mert a nagymamáját zavarja, hogy róka alakban egy fiúval barátkozik. Külön tetszett, hogy a lányt a Rotary cserediákprogramjába építik be, így kerül Oszakába egy családhoz. Könnyen átéreztem a helyzetét, én is voltam a programjukban cserediák, tehát azt kell hogy mondjam, hogy ezeket a részeket elég jól tudta ábrázolni a szerző. Remekül át tudtam élni a beilleszkedni próbáló lány helyzetét, mert bár Midori szintén japán, a külvilágtól szinte teljesen elzárva élt korábban, így ismeretlen neki egy csomó dolog. Ugyanakkor itt például nagyon hiányoltam, hogy nem csodálkozott rá semmire. Elvileg soha nem vett részt közoktatásban, most mégis akadály nélkül jár órákra, nem zavarja a házi feladat vagy akármi, konkrétan erről egy szó sem esik. Aminek még örültem, hogy remekül sikerült érzékeltetni a japánok feszültségét, szabályokkal átszőtt világát, a megingathatatlan férfi felsőbbrendűséget, a családfő tiszteletét és egyebeket, bár a konkrét szokásaikról nem sok újat tudtam meg.

Először szerettem Midorit, de fokozatosan egyre bosszantóbbá vált. Azt a problémáját, hogy róka vagy ember alakban élje az életét, aránylag meg tudtam érteni, bár azért ezt sem teljesen, hiszen egy megértő és elfogadó társ mellett szerintem simán élhetett volna vegyesen, mint ahogy azt eddig is tette. A másik nagy problémája az volt, hogy úgy gondolta, valakinek elvette a szabad akaratát véletlenül, ezért el kell őt engednie. Ezen lovagolt hónapokig, aztán meg hirtelen eltűnt a gond. Nem igazán tetszett az sem, hogy az összes szereplőnek instant érzelmei voltak. Például a leírás alapján maximum egy hete lehetett Midori cserediák, mikor már két emberre is úgy hivatkozott, hogy a legjobb barátai. Ez az ő esetében még annyiból elfogadható, hogy nem voltak más barátai korábbról, viszont a másik kettő is így hivatkozott rá, ami már kevésbé érthető.

Tetszett még, hogy Midori haja természetes vörös a róka énje miatt, ami fogalmazzunk úgy, ritka  a japánok között. Így szegényt félvérnek tekintik és duplán különccé válik.
Ami viszont a legjobban zavart az a csillaglabda. Ne is kérdezzétek, hogy az mi, mert fogalmam sincs, ez ugyanis egyáltalán nem derült ki a könyvből. Ahogy Midori használta, abból arra következtettem, hogy ennek segítségével tud átváltozni rókává, de valahogy homályos az egész. Ráadásul a labda a méretét is változtatja. A könyv végén van egy szószedet az idegen kifejezésekről, de persze a csillaglabdáról egy szót sem ejtettek. Kiderült viszont az, hogy vannak jó rókák meg rossz rókák (leegyszerűsítve persze), attól függően, hogyan használják az erejüket, a kettő között viszont könnyű az átjárás ahogy észrevettem, de ez is elég zűrösre sikeredett.

Az egész könyv azt az érzést keltette bennem, hogy a szerzőnek rengeteg jó ötlete volt, de nem volt ezekre ideje / kedve rendesen kidolgozni, hanem mint egy üstbe nagy falatokban beledobálta volna a dolgokat. Igazán remek könyv lehetett volna, ha 400-500 oldalban van megírva, szépen kifejtve és több hangsúlyt helyezve a rókaszellemekre és Japán kultúrájára. Viszont legalább az alapsztori jó volt és a borító is gyönyörű.

A képek a pinterest táblámról származnak: https://www.pinterest.com/afresli/blog/