Szerző: V. E. Schwab Eredeti cím: A Darker Shade of Magic Sorozat: A mágia árnyalatai 1. Oldalszám: 446 Kiadó: Ventus Libro |
A trilógia első kötetében Kell herceg Vörös London vidám színekkel
teli utcáit gyakran elhagyja Szürke London bűnözés fertőzte sikátoraiért
és Fehér London hideg sivárságáért. Mágikus képességét sokan irigylik,
miközben üzeneteket szállít a világok között. Egyik útja során veszélyes
kalandba bonyolódik, és egy sötét mágia fenyegetésével kell
megküzdenie. A pusztító erő abból a Fekete Londonból származik, melyet
védekezésképp elzártak a mindörökre az emberi létezés terei elől. Kell
nem menekülhet a gonosz hatalmától, de szerencsére társa akad a
küzdelemben: a Szürke Londonból származó fiatal tolvaj lány, Lina.
Be kell vallanom, elsőre egyáltalán nem fogott meg a könyv. Baráti unszolásra belelapoztam, így kezdte felkelteni az érdeklődésemet. A sorsom egy remek kiadói húzással pecsételődött meg: 50%-os kedvezménnyel lehetett megvenni az első két részt. Nyilván ezt nem lehetett kihagyni, de még így is egy bő évet váratott magára, míg végül a héten elolvastam ezt az első kötetet. Sokkal jobb volt, mint amire egyébként számítottam.
A könyv cselekménye szépen felépített, az elején rögtön egy kis konfliktusba csöppenünk, közben szépen lassan egész sokat megtudunk a három Londonról, illetve a dimenziók közötti utazás mikéntjéről.
A főszereplő, Kell az egyike a kettőből azoknak, akik képesek ezekre az utazásokra.Több dolog még homályos nekem, de gondolom ezekre majd fény derül a következő részekben. Például szó volt arról, hogy Kellnek állandóan rendelkezésre kell állnia, ha a királyi család üzenetet akar küldeni, ezért nem nagyon tud eltávolodni Londontól, és megnézni, hogy másik dimenziókban mi van a városon kívül. Nos számomra nem világos, hogy miért nem, hiszen nyilván van szabadnapja, meg hát miről is beszélgetnének ezek az uralkodók annyit egymással? (Az egyik pár normális, a másik szadista, megszálló hajlamokkal, a harmadik pedig súlyos beteg) Na de ez alapvetően a történet szempontjából lényegtelen, csak valamiért nagyon megragadt bennem.
Jó ötletnek tartom, hogy mindig kell az utazónál lennie valaminek abból a dimenzióból, ahová menni készül. Ez okozott, és gyanítom hogy még okozni is fog rengeteg problémát. Volt ezzel kapcsolatban egy nagyon jó ábrázolt jelenet, rögtön meg is jelent a fejemben egy remek borító ötlete: köpenyes alak kezében egy fehér bástya, amiről csöpög a vér.
Ezzel el is jutottunk a történet egyik központi eleméhez, a vérhez. Nincs mit tagadni, ez nagy szerepet játszott abban, hogy a vártnál sokkal jobban tetszett a könyv. A szereplők ugyanis veszélyes ütemben hullottak, meglehetősen véres körülmények között. Plusz az is kiderült, hogy ehhez a bizonyos utazáshoz az antariknak meg kell vágniuk magukat, majd a vérükkel rajzolni meg a kaput az átkeléshez, így ez meglehetősen sokszor téma volt. Egyébként a cím nagyon találó, a könyv ugyanis alapjaiban szinte csak egy sötét mágiáról szól, rendkívül izgalmas formában.
Kell jófej és szerethető figura, a maga gyengeségével is hibáival együtt. Lina engem erősen emlékeztet Goldenlane Papírtigrisének Rókájára. Tetszett a végtelen szabadságvágya, találékonysága, ráadásul rengeteg meglepetést is okozott. Külön örültem Kell kabátjának, amit attól függően, hogy hogy fordított ki, mindig más külsőt kapott, elvileg még meg sem találta az összes lehetséges variációt.
Annak ellenére, hogy sorozatindító kötet, az adott fő konfliktus egész jól lezárult a könyv végére, persze azért még rengeteg nyitott kérdés maradt, így természetesen hamarosan a második részt is el fogom olvasni.
A képek a pinterest táblámról származnak: https://www.pinterest.com/afresli/blog/
Értékelésem |

Megjegyzések
Megjegyzés küldése